A reggeli kávé helyett ma a Klubrádió reggeli műsorának meghívottja gondoskodott a vérnyomásom szintre emeléséről. A közgazdász-polihisztor Pogátsa Zoltán olyan frappáns kis kampányműsort nyomott le Botka László "Fizessenek a gazdagok!" szlogenje védelmében, hogy az eredeti jogtulajdonosok (Rákosi Mátyás és Vágó "Petőfi" Gábor) is büszkék lettek volna rá.
Az egyenlősdi egyik legaktívabb hazai szószólója meglehetősen zavaros, és önellentmondásoktól sem mentes eszmefuttatása során szót ejtett a nyomott magyar bérek emeléséről is - nagyvonalúan eltekintve a ki? miből? mi lesz ennek a hatása? problémáitól. Gondolatainak horgonypontja azonban a többkulcsos SZJA újbóli bevezetésének szükségszerűsége volt. E körül tekergőzve a láncon kifejtette, hogy az orbán-kegyencek ölbe hullott vagyonának teljes elkobzása sem lenne elegendő az egészségügy és az oktatás színvonalának emelésére, ez csak a "gazdagok" - értsd: a versenyszféra átlag vagy átlag feletti keresettel rendelkező alkalmazottai - progresszív rendszerben történő túladóztatásának gyakorlatához történő visszatérés útján lehetséges.
Pogátsa Zoltánnak természetesen igaza van, vissza kell térni a bevált receptre. Az antilopot is könnyebb lelőni a ketrecében, mintha összevissza rohangál a pusztában. Ugyanígy, egyszerűbb és olcsóbb az alkalmazottak adóját emelni, mint szaladgálni a spekulánsok, nepperek, offshore-lovagok, uzsorások és egyéb rendkívül mozgékony pénzcsinálók után.
Nagyjából 20 éven keresztül a "gazdagok" bruttó munkabérének csaknem felét, sőt évekig több, mint a felét elvitte az adó (oké, járulékokkal együtt). Vajon mitől volt silány az oktatás és az egyészségügy akkoriban? Miből gondolja Pogátsa, hogy a "gazdagok" emelt mértékű hozzájárulása hatására arányosan javulni fog ezen ellátások minősége? A választ megtippelném: mert ő egy nagyon remek elméleti szakember.
Viszont mi, egyszerű adófizető halandók még emlékszünk az időkre, amikor a szőke olaj épphogy visszanyerte színét, és a hivatalnokok zsebei már kezdtek szakadni az első Széchenyi terv nyertesei által beletömködött bankóktól. Ekkoriban történt, hogy dr. Vámosi-Nagy Szabolcs hajdani APEH elnökhelyettes mézes-mázos szavakkal ecsetelte az adóbevallás mellékletében, mennyi földi jót vásárol majd állam apu a tőlünk behajtott pénzen. Mikor pár évre rá Vámosi-Nagy úr kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot az üzleti szférából, Magyarország már nyakig volt a bajban.
Ha valamit megtanultunk a rendszerváltást követő első emberöltő alatt, az az, hogy a magyar állam egy bélpoklos óriás, amely irdatlan méretű bélcsatornájában megemészti a rá bízott javak jelentős részét, és nekünk csak sz...t ad cserébe.
Ám legyen, tartsunk mi is Pogátsa kartárssal, jelentkezzünk, hogy több adót szeretnénk fizetni (ő ugyanis azt állította magáról, hogy szeretne). Tegyünk igazságot! Sőt, tegyünk még több igazságot! Ime néhány javaslat, csak úgy, kapásból.
1. Fizesse vissza az állam az einstandolt nyugdíjmegtakarításokat.
2. Választható legyen a családi jövedelemszámításra épülő adózás. Derüljön ki, hány ember él meg egy keresetből.
3. A közhivatalt vállalók, valamint a parlamenti képviselők és hozzátartozóik automatikus kizárása a közpénzeket érintő pályázatokból. A kormányzati szerepet vállalók kötelezően szabaduljanak meg gazdasági érdekeltségeiktől.
4. A közoktatásban a szülői véleményezés azonnali beillesztése a tanárok értékelésének rendszerébe. A dohányzó tanárok elbocsátása, ha három hónapon belül nem szoknak le. Ne mondja senki, hogy nem viselem szívemen a közoktatás színvonalának emelését. Viszont kívül-belül ismerve az állapotokat, állítható, hogy ez nagyobb részben nem pénzkérdés. Azt saccolom, hogy a jelenlegi tanerők úgy egyharmada alkalmatlan a hivatására. Repüljenek!
5. Aki sok e.ü. hozzájárulást fizet, élvezzen elsőbbséget az ellátásban azokkal szemben, akik semmit, vagy csak jelképes összeget fizetnek be.
Egyelőre csak ennyi. Vagy már ennyi is túl igazságos?