A feladat adva van. Meg kell nyerni a választásokat. Ehhez viszont nagyot kell ám durrantani! Vajon mi lehet az a téma, ami akkorát szól, hogy a szele a szavazófülkékig fújja az apátiába süllyedt tömegeket? A pénz, mi más?
Mesterházy Attila mostanáig hibátlanul teljesítette az MSZP nagy öregjei által rábízott missziót; fáradhatatlanul igyekszik meggyőzni reménybeli választóit arról, hogy pártja, amely nemrég még mindennemű haladás és reform legfőbb kerékkötője volt, mára valami csoda folytán a jövő letéteményesévé vált. Ha még lenne erre a munkára pár éve, valószínűleg elegen hinnének is neki. Az idő viszont szorít, így ebben a cseppet sem irigylésre méltó helyzetben meglehet, kénytelen lesz a politika tömegpusztító fegyveréhez nyúlni: a szociális demagógiához. A középpontba várhatóan a személyi jövedelemadó kérdése fog kerülni. Már most látszik, hogy az egykulcsos SZJA kedvezményezetteinek célkeresztbe állítása nagyobb támogatottságot generál, mint a Fidesz-KDNP által elkövetett tengernyi disznóság bármelyikének felemlegetése.
Az olyan témák, mint az általános és szakiskolák egyházi lenyúlása, az állami hírműsorok észak-koreai színvonalra züllesztése, buta pénzügypolitika együtt sem képes azt az elementáris társadalmi ellenérzést kiváltani, ami a jelenlegi kurzus leváltásához szükségeltetne.
Az alkotmány összebuherálása, a bíróságok gyámság alá helyezése, a Klubrádió elleni nemtelen harc, egyes egyházak jogfosztása és hasonlók pedig tényleg csak egy viszonylag szűk értelmiségi kisebbség vérnyomását emelik meg jelentősebben. Talán a Kádár-rendszer tette velünk, de a magyar nemzet már rég nem olyan érzékeny a saját szabadságának ügyére, mint ahogy azt magunkról oly büszkén hisszük. A mai magyar generációk szinte kizárólagos szükséglete a fogyasztói társadalomban elfoglalt hely megőrzése, vagy újbóli visszaszerzése. A fiatal értelmiség, amely korokon át az egyéni és nemzeti szabadság élharcosa volt, ma megelégedni látszik azzal is, ha kiharcol magának egy megegyezést felvételi keretszámokról. A liberalizmus számukra leginkább már csak a szórakozás szabadságát jelenti.
A nyugdíjuktól megfosztott rokkantak, a trafik- és földosztás károsultjainak csoportérdekei nem nagyíthatók fel össztársadalmi problémává olyan közegben, ahol mindenki csak a saját sebét nyalogatja. Még kevésbé azok között, akik igyekeznek beilleszkedni vagy már integrálódtak is az újfeudalista orbáni rendszer hierarchiájába.
Itt, kérem, csak egy járható út maradt: totális össztűz az átlagos vagy azt meghaladó jövedelmüket bevalló adózókra; azzal, hogy őket nemes egyszerűséggel "legazdagozzuk"; és a megkeresett jövedelmükből korábban elszivattyúzott rész bűnös visszatartására kenjük az ország minden nyűgét-baját.
Senki józanul nem állíthatja, hogy a Fidesz egykulcsosa megvalósítaná az igazságos közteherviselést, ami egyébként is csak egy utópia. A valódi családi adózás helyett a diszkriminatív "gyerekkedvezményt" kaptuk; és a létminimum alatt élőktől sem várhatjuk, hogy ugyanolyan arányban adózzanak, mint azok, akiknek még nem szaladt ki a lába alól a talaj. A söralátétről most ne is beszéljünk.
Ellenben demokrata legyen a talpán, aki a Fidesz leváltása érdekében hajlandó elfeledkezni arról, hogy amikor évente emelkedett a magas keresetűek adóterhelése, akkor is csak mélyebbre és mélyebbre süllyedt az ország az adósságban. Elfeledkezni arról a rejtett adókulcsról, amivel a "gazdag" adózó elvesztett számos, a jövedelemhez kötött kedvezményt. Elfeledkezni arról, hogy az egykulcsos SZJA 2010-ben történt drasztikus és hebehurgya bevezetése előtt megtörténhetett, hogy két átlagos keresetű szülő családjában több került az asztalra, mint ahol ugyanazt a bruttó összeget az egyik "gazdag" szülő kereste meg. Meg arról a tényről is, hogy állami újraelosztásnak semmi köze sincs a társadalmi szolidaritáshoz, hiszen senki nem kapott még köszönőlevelet, aki az extraadóival indirekt módon állítólag a szegényeket támogatta.
Vagy hát ne legyen demokrata, csak legalább irigy. Na, ez már egy olyan közös tulajdonságunk, amire lehet nemzeti összefogást alapozni.
Érdekes lesz megfigyelni, hogy az ellenzéki koalíció retorikájában hogyan fog megjelenni a téma. Úgy tűnik, Bajnai Gordon mérsékeltebb véleményt képvisel; szerinte nem térhetünk vissza a 2010 előtti időszak túladóztató gyakorlatához, mert az tisztességtelen volt. Mesterházy Attila nemrég megjelent "Tizenöt tézisében" szintén lágyabb húrokat penget, igyekezve nem elpuskázni az esélyt a középosztálybeli szavazók bizalmának visszaszerzésére. Gyanítható azonban, hogy a kampány előrehaladtával rá fog kényszerülni, hogy feladja a kettős beszédet, és a nyerő választási szlogennél marad: "Fizessenek a gazdagok!" És a "gazdagok" - mint mindig - most is fizetni fognak, mint a huszártiszt. Próbáljanak csak mást tenni a disznók.
