HTML

A Ló Túlsó Oldalán

Lovas nép a magyar. Lóra szálláskor mégis megesik, hogy a földön landol. A LÓ TÚLSÓ OLDALÁN.

Friss topikok

Homokszemek az EP gépezetében

2014.02.09. 09:30 :: fprot

    Tudta, hogy Szájer József, Járóka Lívia és Bokros Lajos egyetért azzal, hogy az Únió kötelezhesse a magyar államot arra, hogy lombikbébi kezelést adományozzon leszbikus hölgyek számára? És ők vajon tudják, mire nyomtak 'igen' gombot, amikor az Európai Parlament az elmúlt héten elfogadta "a homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről" szóló, készítőjéről elnevezett Lunacek-jelentést, amely átfogó szakpolitika kidolgozására kötelezi az Európai Bizottságot?

     A néhány fideszes EP-képviselő által is megszavazott dokumentum számos méltányolható javaslata között megbújik egypár olyan is, amely a követelt intézkedések által épp az e jelentésben hivatkozott  meggyőződésbeli szabadságot taposná két lábbal a sárba. Elgondolkodtató, hogy amíg a parlamenti képviselők minden érdemi kritika nélkül átengedték az EP szűrőjén a szexuális kisebbség összes követelését  (a jelentéstevő Ulrike Lunacek régi melegjogi motoros), addig például nem töri kezét-lábát a nemzeti kisebbségi jogok  tiszteletben tartatása érdekében.
     Pedig a szerző a szöveget -  saját habitusából fakadóan, megbocsátható módon - arra az alapra építi fel, hogy a szexuális irányultság munkahelyen, és iskolában történő aktív kinyilvánítása, akár megélése előjogokkal bír a lelkiismereti meggyőződés tradicionálisabb formáival szemben, és ezeket a szótlan kontempláció falai közé igyekszik űzni.
     A legkifogásolhatóbb elem a homofóbia kriminalizálására irányuló nyílt törekvés. A homofóbia egyaránt definiálható a homoszexuális életmódtól való távolságtartásként, annak gyakorlati megnyilvánulásaitól való undorként vagy kultúrájától való idegenkedésként is. Tarthatja valaki fejlődési rendellenességnek vagy neveltetésbeli hiányosságnak (ezt így gondolják sokan a homoszexualitásról is), de semmi szín alatt nem engedhető meg, hogy az államhatalom szankcióval sújtsa azt, aki ebben a "kórban szenved".
     Félő ugyanis, hogy a homofób megszólalók elleni jogi fellépés eredményeképp az utcai erőszak, az iskolai "bullying" vagy a munkahelyi inzultus elkövetői helyett majd lelkészek kerülnek börtönbe, amire az elmúlt években már volt pár példa. Így a gyűlöletbeszéd fogalmának kiterjesztése csupán a hagyományos családmodell szószólóinak erőszakos elhallgattatására szolgáló jogi eszközzé válik.
Nem kizárt, hogy Ulrike Lunacek EP-képviselő pont ennek örülne leginkább, ugyanis ajánlásai közt szerepel, hogy a közoktatási intézmények többféle együttélési formát (szivárvány családok és az LMBT-családok, valamint a patchwork családok) is úgy mutassanak be a gyerekeknek, mint választható családmodellt. Nem világos, miért hagyta ki a listából a többnejűséget, hogy muzulmán testvéreink se hordják többé a poligámia bélyegét.
     Az eddigieket összefoglalva: ha tehát Homofób Apuka és b. neje eddig otthon negatív kontextusban találta emlegetni az egyneműek nemi életét, akkor állam bácsi közbelép. A séma elég világos. Felnőtteknek börtön, gyerekeknek átnevelés. Megcsinálták ezt már velünk Magyarországon a katolikusok is meg a kommunisták is.
     Ha az LMBT tábor bátor aktivistái tényleg szilárdan hisznek életmódjuk természettől származó létjogosultságában, akkor elvárható lenne, hogy indulatmentesen tudomásul vegyék azoknak a csoportoknak a létezését, akik az övékével ütköző véleményt fogalmaznak meg, és ne követeljék azok törvényi megregulázását. A Fidesz demokráciához való (v)iszonyát ismerve már nem is olyan meglepő, hogy némelyiküknek tetszenek az ilyen eljárások. Ahogy a Békemenet szervezőiből, akik többségükben örömmel fogadták volna az MSZP betiltását, úgy melegfelvonulókból  sem mindig az a sokat emlegetett derűs büszkeség sugárzik, hanem egyre gyakrabban az általuk a "homofób" pejoratív jelzővel megbélyegzett embertársaikra irányított keserű düh. A mozgalom a legnagyobb türelmetlenséget paradox módon leginkább a fejlett nyugati társadalmakban mutatja, ahol gyakorlatilag sem az államhatalom, sem a társadalmi többség nem ellenséges irányukban. Megnyilvánulásaikban érvek helyett épp olyan bőven szórják a dehonesztáló kijelentéseket, mint ellenfeleik. De ez persze nem gyűlöletbeszéd.

    Lehet, hogy nem minden olvasóm ért egyet azzal, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát  a homoszexualitás - a jelentés 17. pontja szerinti -széleskörű népszerűsítése teljesítené ki végképp hazánkban. Azonban erről már nem fogunk tudni vitatkozni,  mert úniós képviselőink olyan sebtiben döntötték el ezt helyettünk, mint Orbán Paksot. Sietve igazságot tettek egy  biológiai szükségletek táplálta, zsigeri indulatoktól felkorbácsolt, de végül ideológiai és politikai színtérre hurcolt vitában.

morgan-freeman.jpg
 

145 komment

Címkék: homofóbia Fidesz EP LMBT Európai Parlament

A bejegyzés trackback címe:

https://tulliheg.blog.hu/api/trackback/id/tr275805834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sieg 2014.02.09. 16:46:04

@Danubium: Azon lehet vitatkozni, hogy ez teret enged-e olyan szélsőséges értelmezéseknek, amelyek már a másik véleményszabadságát sértik.

De itt nem arról van szó, a poszt azt a képzetet kelti, mintha maga a homofóbia lenne büntetendő:

"Az eddigieket összefoglalva: ha tehát Homofób Apuka és b. neje eddig otthon negatív kontextusban találta emlegetni az egyneműek nemi életét, akkor állam bácsi közbelép"

Ez nettó hazugság, vagy mondjuk úgy finoman, hogy durva csúsztatás. Mint ahogy a jelenlegi gyűlölettörvények sem így működnek.

Bolsi Buster 2014.02.09. 16:47:24

@Danubium: A kollaboránsok sem ússzák meg.

Amocsok 2014.02.09. 16:49:56

@Danubium: Most miér? Hagy mondja már el ő is a véleményét! Ebből látszik igazán mit, s miért!

Bolsi Buster 2014.02.09. 16:50:17

@Sieg: A társadalom sosem lesz buzeráns. Sőt undorodni fog tőle. Ez a napi 24 órás heti 7 napos évtizedes agymosás után is így marad.

Az elit kis számú, korrumpálható/megfélemlíthető, ez történik most a fartúrólobbi részéről (is), nekik be lehet adni hogy a fehér fekete. Ez meg azért szerencse a társadalomnak mert könnyen leölhetők/lecserélhetők.

Sieg 2014.02.09. 16:52:23

@Bolsi Buster: És hogy jön ez ahhoz, amit írtam? Szólj időben, ha csak fröcsögni akaró troll vagy, nem szeretnék sok időt vesztegetni feleslegesen.

Amocsok 2014.02.09. 16:54:20

@Bolsi Buster: Add ki magadból pajtás! Nincs annál rosszabb, mint ha tévhitek marják az embert odabenn.

Danubium 2014.02.09. 17:06:26

@Sieg: Az általam linkelt cikkek is mutatják, hogy uszítássá úgy válik valami, hogy a megmondó kinevezi azzá, a toleranciásdit játszó esküdtszék meg elhiszi.

Danubium 2014.02.09. 17:12:31

@Amocsok: Tetszik, ha visszaugatják kedvenc egybites sémáidat, ugye?

2014.02.09. 17:23:41

@tisztapista:

Gondolkodjunk.
Mi az amit "nekünk" nem szabad szerinted?

Amocsok 2014.02.09. 17:25:05

@Danubium: Nem. Nem tetszik. Ez a kis bemutató csupán a langyos homofóboknak szólt, lássák, milyen is egy igazi, harcos homofób.

2014.02.09. 17:29:48

@Bolsi Buster:

Tudtad, hogy a homofóbok sokszor látens módon maguk is homoszexuálisok!?
Szóval gyanús vagy te nekem.... ;)

Bolsi Buster 2014.02.09. 17:32:14

Látom páran hakniznak itt a fejlett nyugat homoimádásával, ami persze a buzik hazugsága, és mindig arról szól a mese, ahol te nem vagy.

Mo. 10 Mill. lakos NYC kb. 10 Mill. lakos. Magyarország tavaly 0 db. homofób (vagy mi) gyilok, NYC-ben tavaly átlag napi 1 buzit mészároltak le a tolerancia jegyében.

Bolsi Buster 2014.02.09. 17:33:22

@MikeBoy: Nyugi nem mozdulok rád, ha begerjedtél verjed.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2014.02.09. 17:38:00

@Bolsi Buster: "Természetesen."

Nem természetesen. A humanizmus megelőzte a kereszténységet. Én arra voksolok, nem arra, hogy valami hibbantak úgy döntöttek, hogy el kell tanulni az ókori zsidóktól a homofóbiát.

@Danubium:

Nagyon nagy baromnak kell lenni, hogy azt, hogy hagyd békén a másik embert, meg ugyan ne baszogasd, mert hasonló jogokat szeretnének (Bár nyilván van néhány hülye, és bunkó törekvés, örülök, hogy a google-t tudod annyira használni, hogy ezeket megtaláld) fasisztának, meg dogmának deklaráld.

@maxval a gondolkodó birca:
Persze, hogy szeretnéd, mert így a fényben látszik, hogy valójában csak egy mesekönyv szavait propagáló szervezet bizonyítatlan állításait veszitek készpénznek, mert megnyugvás mellett még ideológiai alapot szolgáltat nektek, egy jó ki gané gyűlölködéshez.

Ha én is ilyen ember lennék, én is igyekeznék elkussoltatni azokat, akik ezt tudják.

Bolsi Buster 2014.02.09. 17:40:13

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): Az hagyján hogy homofób (vagy mi) vagyok de a buziság ciki, ne dicsekedj.

A humanizmus pedig jóval későbbi a kereszténységnél (köhömm, mint az köztudott).

tobeor 2014.02.09. 17:41:59

@Danubium: És mióta hivatalos a Vatikán álláspontja arról, hogy az Ószövetség már nem számít? :) A bibliákból mióta hagyják ki? :)

Bolsi Buster 2014.02.09. 17:42:46

@Amocsok: Mi jó vagy rossz? A fartúrás terrorcselekmény, úgyhogy azt veheted rossznak asszem.

A dolog médiája meg hazugság, mert a bün bünt fial. NY-ban nyilván azt hazudja az újság, hogy bezzegeurópában megtapsolnak ha a metrón más szájában van a péród. Ez ilyen. Irtandó.

Amocsok 2014.02.09. 17:46:31

@Bolsi Buster: "...NY-ban nyilván azt hazudja..." Nyilván dobsz erről egy linket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.09. 17:48:02

"Tarthatja valaki fejlődési rendellenességnek vagy neveltetésbeli hiányosságnak (ezt így gondolják sokan a homoszexualitásról is), de semmi szín alatt nem engedhető meg, hogy az államhatalom szankcióval sújtsa azt, aki ebben a "kórban szenved"."

Hogy te mekkorát tévedsz.

A homolobbi már faragja azt a törvénytervezetet, amely büntetné azt a homofób apukát, aki megengedi a fiának, hogy csak lányokkal randevúzzon. Hiszen ezzel nem biztosít esélyegyenlőséget a fiúra szemet vető homoszexuálisoknak.

egysmás 2014.02.09. 17:49:03

@Danubium: A Tízparancsolat az az Újszövetség, ugye?

Danubium 2014.02.09. 17:51:59

@stark (a fideszre szavaztam 2010ben): Nagyon nagy baromnak kell, lenned, hogy ne vedd észre:
1.a "melegeknek" ugyanarra és ugyanannyi jogosultságuk van, mint a társadalom egészének, mert a joghatóság sehol nem ellenőrzi a "melegségüket".
2.homoszexuális ember nincs, csak homoszexuális hajlam, az meg nem születhet egyenlőnek semmivel.
3.értelemes lények nem szokták hajlamaik létezését jogalapnak gondolni azok életvitelszerű kiélésére. Lásd: "pasi vagyok, nem tehetek róla" című nemi erőszak-mentségek.

A "homofóbia" pedig nem több mint retorikai fogás, karaktergyilkossághoz.

burakefendi 2014.02.09. 17:53:24

@_most_: ekkora butaságot...:) a keresztények hívták be talán rómába a sok barbár népet?

2014.02.09. 17:59:07

@Bolsi Buster:

Szerintem eltévedtél.
Én nem vagyok sem homokos sem homofób.
Te viszont úgy tűnik, homofób vagy.
Már csak az a kérdés, hogy homokos is egyben (mint ahogy ez ilyenkor sokszor lenni szokott) vagy csak simán egy........ Tudod mit, ezt döntsd el te magad.

baliquez 2014.02.09. 17:59:08

Alapból undorít amikor valaki - észérvekből kifogyván - ultima ratio-ként asztalra csapja a buzikártyát. Hogy márpedig ő jó munkaerő, és csak azért akarják kirúgni mert buzi, és hogy majd találkozunk a munkaügyi bíróságon. Ez szerintem nagyon mocskos és általános visszaélés.

Micikét tehát nem lehet elbocsájtani, mert leszbikus és világraszóló botrányt kavar. Pistukát sem, mert buzi, dettó vállalhatatlan hisztit csap ami rossz a cégnek. Kirúgjuk tehát a háromgyerekes, ódivatúan heteroszexuális Lajost, aki ugyan kilenc éve a cégnél dolgozik, de muszáj vágni a bértáblán. Aztán ha kiderül hogy péntek esténként női ruhát ölt rábasztunk és lehúzzuk a rolót végleg. Vagy eleve fel sem szabad venni buzikat, szerintem.

burakefendi 2014.02.09. 18:01:07

egyébként eddigi tapasztalatom alapján a homofóbia inkább egy megbélyegzés mint valami jól körülhatárolható jogi fogalom. eddig is fegyverként használták a véleményszabadságukkal élők megbélyegzésére, de ha még kriminalizálják is, akkor európának egy olyan alapértéke veszik el vele, ami szerintem nagyon rossz örökséget hagy a következő nemzedékekre..

Amocsok 2014.02.09. 18:06:11

@Bolsi Buster: ok. Ezzel a cikkel jól megszívattál. Most akkor azt, ahol arról írnak, hogy bezzegeurópában péróval a szájában... Ugyanis erre gondoltam eredetileg.

2014.02.09. 18:06:16

@pelekas:

"Ha homofóbság, hogy ezek felháborítanak, akkor vállalom, sőt vállalom, hogy el is ítéljenek... "

Most komolyan! Téged olyan dolog háborít fel, ami egyébként nincs is!?? :)))

Danubium 2014.02.09. 18:06:59

@tobeor: Szerintem nézz utána a Vatikán álláspontjának valahol. :)

_most_ 2014.02.09. 18:18:14

@burakefendi: a keresztény diktatúra üldözött minden önálló gondolatot, sok évszázadon át gátolta a tudományos fejlődést, ez vitathatatlan, miután sikerült legyőzni a keresztényeket, egyből hihetetlen fejlődésnek indult a Európa.

teknoc erno 2014.02.09. 18:19:55

Ezt a blogposztot Adolf Hitler írta személyesen? Rémísztő ez a sötétség... Fujj.

burakefendi 2014.02.09. 18:24:40

@_most_: valódi ismeretek nélkül csakugyan vitathatatlan ;) ez egy buta leegyszerűsítő toposz. az gondol ilyeneket, aki a gimis szintnél mélyebben soha nem merült bele a történelemtudományba. ott verik bele szegény gyerekekbe az ilyen gondolkodást...

♔batyu♔ 2014.02.09. 18:36:01

Tipikusan arról van szó, hogy a srác oda sem nézve, lenyomja az IGEN gombot.

A homokosok kevésbé érdekelnek, ezek inkább arra jellemzők, mennyire átvihetők ostoba javaslatok is.

Szerintem EU képviselőként Fideszes és Jobbikos a megfelelő. Most inkább az a gond, hogy túl kevés ott a jobbikos és túl sok a fideszes, akik nem veszik komolyan.

csakférfi 2014.02.09. 18:44:13

@billy reed: Basszus!
"semmi sem idegen tőlem ami emberi"
Akkor gyilkolhatsz is ezen az alapon,meg lophatsz meg....anarchia!
Nem hiszem hogy idézetekkel kéne a toleranciát elválasztani a mocsoktól.
Mégis mit képzesz ember?
Azt hogy az emberi hülyeség és értékrend amit néhányan alapból támogatunk,az állativá minősít minket "erkölcs csöszöket"
Mit képzelsz?
Ki vagy TEEE aki ilyet mer állítani?
Hogyan gondolhatsz jogot arra hogy megalázd az az őseidet akik próbáltak emberi társadalmat építeni Neked,mint csecsemőnek?
KI vagy Te aki ide mer egy őrült állítást kiírni és még büszke is a tudására.
Te nem tudsz és nem értesz semmit at emberi mivoltodról csak tanulta,de nem érzed mitől lettél állat.

Amocsok 2014.02.09. 18:48:20

@burakefendi: "...ez egy buta leegyszerűsítő toposz." Nem kisdoktori, az már igaz. Leszóláson túl, kifejtenéd a kicsit bonyolultabb változatot is, amiből leegyszerűsítéssel az jön ki, hogy üldözte az önálló gondolatot, és gátja volt a tudományos haladásnak?

2014.02.09. 18:53:57

@csakférfi:

"Nem hiszem hogy idézetekkel kéne a toleranciát elválasztani a mocsoktól."

Én meg azt nem hiszem, hogy a "mocsok" kifejezést neked kellene definiálni, ha egyáltalán tudod, hogy mit értesz alatta!??

"Hogyan gondolhatsz jogot arra hogy megalázd az az őseidet akik próbáltak emberi társadalmat építeni Neked,mint csecsemőnek?"

Nem, az ilyen önmagukban is értelmetlen mondatokat olvasva gyanítom fogalmad sincs már magadnak sem arról, mit érthetsz egyáltalán "mocsok" alatt.

Amocsok 2014.02.09. 19:11:15

@MikeBoy: Mint a téma szakértője, megfelelő tiszteletdíj fejében szívesen vállalok korrepetálást. Légy oly kedves az érdeklődőket hozzám irányítani!

2014.02.09. 19:13:51

@Amocsok:

Bevallom, hogy nem értem mire célzol.... :))

2014.02.09. 19:20:25

@Amocsok:

OK, mindenkit hozzád küldök! :)

Amocsok 2014.02.09. 19:22:00

@MikeBoy: Naneeee! Csak mocsokügyekben tudok segíteni... a rászorulóknak.

burakefendi 2014.02.09. 19:23:39

@Amocsok: a sötét középkor narratívája a felvilágosodással került bele a múltról való gondolkodásunkba és azóta makacsul tartja magát. az egyfajta mozdulatlanságot, aléltságot feltételez. miközben a modern nyugati tudomány alapjait akkor vetették meg, sok esetben egyházi személyek. felvilágosodás óta a tudományos elméleteket folyamatos teológiai viták követték, ezért egy erős ateista, egyházellenes narratíva kapcsolódott a tudományossághoz. persze a vita az nem üldözés... ez a zsigeri ateista reakció szerintem elég könnyen tetten érthető még ma is, hiszen a tudomány és az ideológiák folyamatosan oda-vissza hatnak egymásra. szerintem..

2014.02.09. 19:23:45

@Amocsok:

Jó, mert már ár azt hittem, a sok látensen is "segíteni" akarsz! ;)

2014.02.09. 19:26:45

@burakefendi:

"hiszen a tudomány és az ideológiák folyamatosan oda-vissza hatnak egymásra. szerintem"

Igen, de az is igaz, hogy a kereszténységnek és a tudománynak is sokat "köszönhetünk" meg sokat nem.
Minden éremnek ugye az a bizonyos két oldala.....

burakefendi 2014.02.09. 19:32:06

@MikeBoy: nem volt értékítélet abban, amit írtam, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy elfogult, aki a tudományt univerzálisnak és érték-semlegesnek hiszi.

Amocsok 2014.02.09. 19:36:35

@burakefendi: Felvilágosodás? De miből? Úgy érted, gondolom, a gaz felvilágosodók nem is világosodtak fel, mert már ott ültek a kész tutiban, amit szorgalmatosan alapoztak a tudjuk kik. Naná, hogy az egyház! Még véletlenül sem arról volt szó, hogy a kereszténység barbár módon elpusztított mindent, amit ma úgy ismerünk mint görög-római-egyiptomi kultúra? Még véletlenül sem az iszlám volt az, akik évszázadokig őrizgették a Keresztény Európából száműzött tudományokat? Milyen ateistákról beszélsz? A felvilágosodás korának embere már rég kimondta az ítéletet, pedig ő még javában keresztény volt. Legfeljebb nem annyira elvakult, mint a maiak. Azt hittem, valami új verzióval állsz elő. :(

Valóraváltógép 2014.02.09. 19:36:47

Márpedig én homofób vagyok, és büszke vagyok rá. Aki meg nem homofób, az hülye.
Nincs mentség rá.

Pont.

Amocsok 2014.02.09. 19:37:27

@MikeBoy: Mint jó katolikus, szívesen megtenném, de annyi tehetségem már nincs.

Valóraváltógép 2014.02.09. 19:44:19

Valaki mondta pár éve, hogy őt nem zavarják a bucik, csak kötelezővé ne tegyék. Hát csórikám ráfaragott. :)

2014.02.09. 19:44:25

@burakefendi:

Ezt értem, de valójában a tudományról ilyet állítani értelmetlen szerintem.
Ideológiák ugyanis nem hatnak a tudományra (az empirikusokra legalábbis biztosan) HOSSZÚTÁVON. Rövidtávon a tudományt művelőkre hathatnak, de annak nem lesz jelentősége a későbbiekben.

Newton az egyik legnagyobb fizikus volt. Tisztán a tudása (és nem a képességei) ma már semmit nem érnek gyakorlatilag.

Teljesen mindegy, hogy pl. a higgs bozont ma pl. "isteni részecskének" is nevezik.
100 év múlva sokkal többet tudunk majd róla és azt a tudást a mai ideológiák nem tudják befolyásolni.

Vagy hiába erőltettük pl. amíg lehetett azt, hogy biztosan a föld van a középpontban (ezt is csak ideológiailag), ma már ennek semmi jelentősége.

burakefendi 2014.02.09. 19:45:42

@Amocsok: barátom, magukat nevezték el felvilágosodásnak, hogy mindazzal szemben fogalmazzák meg magukat, ami őket megelőzte és sötétségnek tartották... és valóban véletlenül sem arról van szó, hogy a kereszténység pusztította el az antikot. az már jézus idején "ezüstkorát" élte. és nem jézus egyik tanítványa ment el egészen a kína fölötti pusztákig, hogy ráuszítsa a hsziungnukat a zsuanzsuanokra, hogy ezzel egy óriási népvándorlást indítsanak, amely végül felmorzsolja rómát...;)

Amocsok 2014.02.09. 19:47:02

@Valóraváltógép: És azt hol olvastad, hogy kötelezővé teszik? (A tudjuk kik, természetesen.)

Bolsi Buster 2014.02.09. 19:49:18

@MikeBoy: Annak nincs semmi jelentősége hogy kitalálták hogy nem a föld van a középpontban.

Ennek mondjuk az élő emberek 99.9999999%-a szempontjából semmi jelentősége. Meg annak se hogy a föld gömbölyü.

Valóraváltógép 2014.02.09. 19:49:24

@Amocsok: A posztban.

"A legkifogásolhatóbb elem a homofóbia kriminalizálására irányuló nyílt törekvés. A homofóbia egyaránt definiálható a homoszexuális életmódtól való távolságtartásként, annak gyakorlati megnyilvánulásaitól való undorként vagy kultúrájától való idegenkedésként is. Tarthatja valaki fejlődési rendellenességnek vagy neveltetésbeli hiányosságnak (ezt így gondolják sokan a homoszexualitásról is), de semmi szín alatt nem engedhető meg, hogy az államhatalom szankcióval sújtsa azt, aki ebben a "kórban szenved"."

Valóraváltógép 2014.02.09. 19:50:10

@Bolsi Buster: Valójában egyébként banán alakú.

Bolsi Buster 2014.02.09. 19:52:55

@Amocsok: ''Egy hónappal azután, hogy Franciaországban megköttetett az első bziházasság, több tízezren vettek részt szombaton Párizsban a "meleg büszkeség felvonuláson", a gyermekvállalás terén "teljes jogegyenlőséget követelve a nem heteroszexuális házasságban élő nők számára"''

Valóraváltógép 2014.02.09. 19:54:19

@Bolsi Buster: Jah, előtte meg tüntettek ellene. Persze lehet, hogy nem ugyanazok.

best sunday dress 2014.02.09. 19:54:39

elképesztő, amennyi gyűlölet itt egyesekben van... rátok is férne egy kis böri b+, h okotok legyen rá :D

homoszexualitás = két azonos nemű SZERELME

homofóbia = melegek GYŰLÖLETE

a szerelem pozitív érzés és fölsőbbrendű. a gyűlölet egy primitív érzelem, alacsonyabb önbecsülésű, sérült, beteg emberek érzelme. inkább pszichológushoz kéne gyógykezelésre küldeni a homofóbokat, de a börtön se rossz, na. csak szokja meg a söpredék, hol a helye, kívül a civilizált, normális emberek közösségén. ennyi

Bolsi Buster 2014.02.09. 20:01:10

@best sunday dress: A szerelmük senkire sem tartozik.

A propagandájukra meg a legjobb a lángszóró.

Amocsok 2014.02.09. 20:02:00

@burakefendi: "...magukat nevezték el felvilágosodásnak,..." Ez most valami cáfolat akart lenni? Vagy ma már nem felvilágosodásnak nevezzük a felvilágosodást? Ja, hogy azok a ázsiai izék. Az tartott a 13-16. századig. Ez fel sem merült bennem.

Valóraváltógép 2014.02.09. 20:02:02

@best sunday dress: Nincs olyan szó hogy "fölsőbbrendű", bubikám. Menj szépen, és töcsizztesd seggcsibe magadat, attól megnyugszol. :)

2014.02.09. 20:02:05

@Bolsi Buster:

Ha beleszólsz egy vitába, legalább hozzávetőlegesen legyen valami relevanciája annak, amit írsz.

"Annak nincs semmi jelentősége hogy kitalálták hogy nem a föld van a középpontban."

Erről se pro se kontra eddig semmit nem állítottam, mert semmi jelentősége nincs a példám szempontjából.

Mert egyébként azt is írhattad volna, hogy annak sincs jelentősége, hogy a higgs bozont isteni részecskének hívják.
Annak meg aztán pláne, hogy a több száz éve halott Newtonnal mi lenne, ha élne. :))

csakférfi 2014.02.09. 20:03:21

@MikeBoy: A mocsok amit nevezek állati viselkedésnek és jogot mint ember gondolok magamnak hiszen szabad véleményemet mondom el a Te gondolataidról és "eszme futtatásaidról".Nem hivatkozom holmi elmebeteg szubjektív beállítottságú mosott gondolkodású értékrendre nemtörekvő,emberre.
Azaz rád.
Nem gondolom azt hogy aki egy állati viselkedést(homoszexuális)emberinek hisz,attól ember.
Magyar szavakat használok magyar embernek gondolnak,az értelmedet meg megmutazttad.
ÉN az vagyok,értelmes felnőtt.
Te nem.
Kettőnk közül nem én vagyok a bolond!
Logikátlan hivatkozásaid és értelmetlen toleranciád iránt érzett ellenszenvem kifejezésre juttatása:állat vagy aki állati viselkedést tolerál.
Ez az ítéletem.
Mivel isten nincs,csak hívők vannak.
Te mindkettöt meghazudtolod,mivel....Érted?
Talán értelmes vagy?

Bolsi Buster 2014.02.09. 20:08:50

@Amocsok: Mi és? Ezért a legkisebb melegjogüzért is nagy veréssel illik illetni.

burakefendi 2014.02.09. 20:14:41

@Amocsok: hát jó, senkire nem akarom ráerőltetni a kritikai gondolkodást :)

Gerilgfx 2014.02.09. 20:16:47

megérdemli magyarország, hogy elvesztette a demokratikus jogait: az eu-tagságra szavazott.

Amocsok 2014.02.09. 20:16:51

@Bolsi Buster: Ja! Mit tippelsz, mennyi hetero házasságban élő leszbi nő nevelhet gyermeket szerte a széles nagyvilágban? Nem kellene ennek utánajárni, és elvenni a gyereküket?

Amocsok 2014.02.09. 20:17:54

@burakefendi: Pedig azt a néhány száz évet górcső alá vehetnéd.

fprot 2014.02.09. 20:35:01

A poszt azért született, mert a szerző hisz az emberi jogok, így a meleg emberek jogait védő törekvésekben. De nem hisz abban, hogy ez csak mások (akár "csökött" keresztények)jogainak korlátozásával érhető el.
Azt még azért jó lenne tudni, hogy a jelentés 15. pontja szerinti "egy gyermeknek kettőnél több szülője (vagy törvényes gyámja) legyen" követelmény milyen formában illeszkedik gránitszilárdságú alaptörvényünkhöz, no meg a józan észhez.
Megköszönöm a tiszteletre méltó figyelmet. Őszintén sajnálom, de a további kommentek már nem fognak megjelenni.
A moderátor is csak ember...és most elmegy aludni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.10. 05:07:42

@best sunday dress:

"homofóbia = melegek GYŰLÖLETE"

Nem. A homofóbia a homoszexuálisoktól való irtózás. Nézz utána a fóbia jelentésének.

@fprot:

"Őszintén sajnálom, de a további kommentek már nem fognak megjelenni."

Na ja, így is lehet csinálni.

tisztapista 2014.02.10. 05:07:54

@dicey: A szólásszabadságról. Amely azt jelenti, hogy börtönbüntetés nélkül taníthatok azt a gyerekemnek, amit akarok.

egysmás 2014.02.10. 05:08:13

@fprot: Oszt milyen jogát korlátozza egy kereszténynek, ha egy buzeráns házasodik, vagy gyereket fogad örökbe?

Ettől a keresztény nem házasodhat, vagy nem fogadhat örökbe?

BZ1975 2014.02.10. 05:08:16

@MikeBoy: ez a melegek szokásos, erőltetett feltételezése.

pelekas 2014.02.10. 21:53:37

@MikeBoy: Ne mondd, hogy nincs. Már most is lehomofóbozzák azokat, akik értékesebbnek tartják a heteroszexuális családi viszonyokat, és azokat is lassan, akik azt vallják a gender programmal ellentétben, hogy a választott nem egy erőltetett uniformizálás...
Friss történet, hogy valamilyen gender tudatos antihomofób tananyag olyan szerepjátékokat ajánl fiúknak, hogy játssza el, hogy megtetszik neki egy fiú, és képzelje el, hogy milyen módon tudja megszerezni magának...
Ha nem teszi, akkor homofób...
Ha ez a homofóbság, vállalom, ha csak ezért fasisztáznak le, ezt is vállalom.... igaz nem vagyok egyik sem, de ez a "liberális" szemléletű világ szeret címkézni... mert másképp képtelen gondolkodni...

Amocsok 2014.02.10. 21:55:04

@fprot:
"De nem hisz abban, hogy ez csak mások (akár "csökött" keresztények)jogainak korlátozásával érhető el."
Ha csak valakit nem ragad el túlságosan a fantáziája, szerintem nem gondol ilyet. :)

"Azt még azért jó lenne tudni, hogy a jelentés 15. pontja szerinti... milyen formában illeszkedik gránitszilárdságú alaptörvényünkhöz, no meg a józan észhez.
A gránitszilárdságú alaptörvénnyel, amennyiben a 2/3 biztosított (most, vagy akár a jövőben is), semmi gond, hisz' annak állaga olyan, mint a pirítósra kent vajé. Ha már nem lesz 2/3, az gond. A józan ész meg csak körülnéz, és mondá; "Jé! Neki két apukája meg két anyukája van." Szerintem ennyi.

Amocsok 2014.02.10. 21:55:13

@tisztapista: Én elviekben hajlok a teljes szólásszabadságra, a gyakorlatban, sajnos nincs ennek meg minden feltétele. De hogy te otthon mit tanítasz a gyermekednek...? Ennek nem nagyon érzem a problematikáját. Eddig is voltak szülők, akik olyanokat tanítottak, amik esetleg büntetendők voltak, de azt le is zsírozta a gyerekével, hogy kifelé kuss van. Sok mém ennek köszönheti, hogy még most is létezik.

csakférfi 2014.02.10. 21:55:15

@egysmás: Olyan jogát hogy Ő (keresztény)a homokos is ember,mint ő!
Vagyis az undor nélküli élethez való jog.
Egy mentálisan beteg(homokos) nem erőltetheti Rám (nem keresztény) hogy az undorom ellenére elfogadjam ,mint emberi viselkedést.
Nem mondhatja rám a törvény hogy a gyerekeimnek nincs jogom azt mondani hogy beteges aki így viselkedik,gyógyításra szorul. Nem jellemezhet így hogy én (hetero)homofób vagyok ha a nem normális sexuális beállítottságura azt mondom baj van veled te bu.i!
Ez a kissebség elnyomása a többség felé.
Ez nem egyenlő bánásmód,nem demokrácia.
Ez maga a mocsok amit egyesek meleg büszkeségnek hívnak.
Nem nevezném annak.
A mocsok az amitől undorral beszélünk.
Ez a normális,aki mást gondol .....nos nem jobb mint a melegek.

fprot 2014.02.10. 23:07:04

@Amocsok:
Bár az alábbi eset szerencsés véget ért, a lényegen nemigen változtat. Nemcsak képzeletben, hanem a valóságban is léteznek olyanok, akik felhatalmazás birtokában legalábbis megpróbálnák sittre vágni például az ilyen fura madarakat.

news.bbc.co.uk/2/hi/uk_news/england/cumbria/8687395.stm

Már amennyire hitelesnek tekinthető, az alábbi forrás azt állítja, hogy az eset nem is egyedülálló.

www.telegraph.co.uk/news/religion/7668448/Christian-preacher-arrested-for-saying-homosexuality-is-a-sin.html

A dolgok haladási irányából és sebességéből következtetve, egy napon valamelyik besértődött, ügybuzgó újerkölcsrendész áldozata bennragad a sitten. Lesz-e még, aki szánja?

egysmás 2014.02.10. 23:10:42

@csakférfi: És, ha nem házasodhat a buzeráns, meg nem fogadhat örökbe, akkor neked megvan az undor nélküli életed?
Akkor mondhatod a gyerekednek, hogy a buzeránsok betegek, és kezelni kell őket?

csakférfi 2014.02.11. 21:43:37

@egysmás: Nocsak az én undorom hasonlítod joghoz ami vitatható.
A melegek nem tudnak egy gyereknek egészséges mintát(férfi-női)adni,mivel a gondolkodásuk beteg és a viselkedésük állati.
Ezt (az undorom ösztön) hogyan képzelted?
Hasonlítod azt ami beteges az én ösztönömhöz?
te milyen színben akarsz feltünni egyébként?
Melegvédő jogi aktivista, vagy saját ösztönöd(undor) elfedése?
Mivel nem igazán érthető a "mellé állok" a jognak ami nem normális.
Akkor te is beakarod magadnak és a világnak bizonyítani többet érsz mint ami vagy.
Most a világ nem hiszi el rólad vagy te magad sem?
Nem kínos ez neked?
A melegek betegek,vedd ténynek.
A szexulis szokásaikat nyiltan vállalják és közszemlére teszik (büszkeség).
te meg itt nekem hablatyolsz holmi jogról.
Mégis kinek képzeled magad?
Én normális becsületes szégyenlős férfi vagyok.csakférfi.
Te meg csak egy majom aki betévedt saját gondolati erdejébe egy fához amiről képtelen lemászni.Onnan nézel rám szerény földi halandóra.
Vagy nem ezt képzeled magadról?
Írhatnék még a vízióidról egysmást de nincs kedvem majmokkal társalogni disznóságokról(ocsmányságról).
Vágod kicsikém?

egysmás 2014.02.11. 22:28:16

@csakférfi: Te figyi, nem a keresztényeknél van az, hogy a baszás a céljának elsősorban az utódnemzésre kell irányulnia?
Ebben meglehetősen jól leképezik az állatok baszási célját.

A buzeránsok viszont nem azért basznak, hogy utódjuk legyen, hanem mert jól esik nekik.
Ebben egész közel állnak azokhoz az emberekhez, akik szintén azért kúrnak, mert az jó, és nem azért, mert gyereket akarnak.

Tehát, a keresztények az állati szintre züllesztett szexualitásukkal egészségesek és emberiek, míg a buzeránsok, akik a szexet szociális aktusként kezelik, pont úgy, mint az összes nem keresztény (vagy magát kereszténynek valló farizeus), azok meg betegek és állatiasok.

Ez tuti valami keresztény logika.
Annak a haverja, hogy erősek a gyengék, meg hogy boldogok a lelki szegények...

csakférfi 2014.02.12. 17:41:43

@egysmás: Nem vagyok keresztény.Nem hiszek istenben(istenekben).
A te vízióid viszont erre az egy csoportra mutatnak gyűlőletet.
Ezzel nincs is gond hisz minden ember gyűlöl.
Az hogy egy csoport(keresztények) ellen irányul azt jelenti, a megbocsájtás nem az erősséged.Valamint a szüleid ráderőszakoltak egy hitvilágot és kamaszkori lázadásodat még mindig ebben az irányultságodban juttatod kifejezésre.Magyarul itt van a hiba a gondolkodásodban.Ez az ami a saját nemed felé viszi az intenditásodat.Bünteted magad (átvitt értelemben) azért mert nem tudtál megfelelni a saját szüleidnek gyerekkorodban.Tönkre tetted a saját gondolataidat a gyűlöleted miatt.
Ez a te hibád nem az hogy a szüleid mit erőszakoltak rád.Az az ő hibájuk.
Ehhez jön a zsákutca(gondolati erdő a fejedben)--nem tudsz nekik megbocsájtani.
Ha akarod a tanácsomat mit tegyél hogy megleld a tisztást(emlékeidet fákhoz hasonlítottam),akkor mássz le erről a vonalról.
Nem az én dolgom (nem is tudom)a Te gondolataidat megváltoztatni.
Nem vagyok pszicho majom pszichomókus.Sem nem vallásos,sem nem tudatos vásárló.
csak férfi

csakférfi 2014.02.13. 07:58:34

Még valaki?
Aki érdeklődik nemi hovatartozást illetően!
:)

egysmás 2014.02.13. 09:11:57

@csakférfi: vulgáranalitikusként pszichologizálsz itt, ahelyett, hogy azon gondolkodnál, hogy miért azt tartod állatiasnak, aki az élvezetért baszik, miért nem azt, aki utódnemzési aktusként tekint a kúrásra...

csakférfi 2014.02.13. 20:33:12

@egysmás: Nem volt elég?
A szeretkezést a feleségemmel nem annak nevezem aminek te( mivel te mocsokba dugod)ezért vagy mocskos.
A gondolataim nem rólad szólnak hanem a szerelemről és boldogságról (ezt te nem ismered mert a családodban ezt nem tapasztaltad),én igen.
A feleségem is undorodik a te fajtádtól,mivel férfit szeret(engem)
Az utódaim nemzése megtörtént(ezt hívják szerelem gyerekeknek)te erre sem vagy képes.
Képtelen vagy megérteni azt amit magad nem tapasztaltál a hozzád hasonló állatokkal együtt.
Nem tud meghatni az ömlengésed a keresztényekről.
Emberek vannak akik hisznek .
Én tudom te ki vagy.
Egy állati viselkedést követő ember aki saját intelligenciáját arra használja hogy másságára "büszke" legyen.
Ez a mássága a betegsége.Ez van "akkor is ha te a seggedet a földhöz vered"
Nem vagy épelméjü csak Te nem veszed észre.
nem pszichologizálok hanem tényként kezelek érzéseket és érzeteket.
Minden ember érez és érzetei vannak.
Neked meg káosz van ezek között.
Nem tudod olykor fiú vagy -e vagy lány.
Beteg vagy .
Fogd már fel végre és kezdj el gondolkodni saját szüleiden aztán magadon.
Világ szégyene.
Van esélyed a normális életre mert meg tudsz gyógyulni ha akarsz.
A világ amit te nem ismersz az csodálatos .
Mivel egy nő csodássá teszi.Nem több.
Én nem azért szexelek mert élvezem hanem élvezem mert normálisan szexelek. Nem az a boldogság ha sexelsz hanem az hogy szerelemmel szeretsz egy nőt.
Ettől van még emberiség.
Én élek addig boldogan míg meg nem halok.
Te meg élvezkedsz míg élsz és amikor meghalsz rájössz hogy nem is éltél.
"Mert minden virág tökéletes"

csakférfi 2014.02.14. 21:10:03

Még egyszer megkérdem.
Van még valaki aki a nemi hovatartozásról akar diskurálni?
:)

egysmás 2014.02.15. 11:26:13

@csakférfi: Olyan sokszor és olyan biztonsággal azonosítottad az nemi irányultságomat, és olyan nagy hanggal bizonygatod a sajátodét, hogy immáron biztos vagyok abban, hogy a többi hozzád hasonlóképpen heteró férfi testmelegét élvezni jársz a prájdi buzeránst szidni az Andrássyra.

csakférfi 2014.02.15. 20:51:45

@egysmás: Hazudsz,hogy mentsd magad.
Hová tudsz még lejjebb sülyedni?
Te biztosan beteg vagy.
Megismétlem hogy tudd, én az igazat mondom te(kisbetüvel),pedig hazudsz .
Nincs több mondandóm neked mert egy senki aki írogat neked.
Ez a senki a saját lelkiismereted volt.
Rosszabb vagy már a szememben az állatnál.
Az állat csak akkor védekezik ha fél.
te pedid azért támadsz indokolatlanul mert félsz.
önmagadtól.

egysmás 2014.02.15. 21:10:26

@csakférfi: Ajajajj, innen nincs messze a coming out...

Hidd el, neked is jobb lesz meg a családodnak is! :)

csakférfi 2014.02.16. 18:10:35

@egysmás: Összegezve.
Én boldog ember vagyok a feleségem és gyerekeim társaságában ez a család tőled független.te rosszabb vagy az állatnál( maga a gonosz)
A világ békésebb lenne nélküled.
Ezért írtam :világ szégyene.
Amit gondoltam rosszat a homokosokról azt te mind igazzá tetted.
te hazudsz én pedig az igazat írom
Én azért gyűlölöm most már a fajtádat mert nem hiszel nekem hogy boldogabb vagyok nálad és normális becsületes ember vagyok.
Eddig csak undorodtam tőletek.
nem vagy ember csak képzeled ,egy állat többet használ az embereknek mint a te fajtád.te a szeretetedet arra használod hogy magadat fényezed és hazudsz másoknak félelmet keltesz másokban a gondolataiddal.
Ezért nem undorodom már tőled hanem gyűlöllek.
Én együtt tudok élni a gyülöletemmel neked meg saját magadtól kellene undorodnod.Mivel ez a normális.
Így kijelenthetem: minden b..i beteg.Kezeltesd magad.Talán egyszer az állat kategóriába sorollak.egysmás

egysmás 2014.02.16. 18:50:55

@csakférfi: Az egyetlen probléma a gondolatmeneteddel, hogy engem hidegen hagy a nemi irányultságod.
Míg téged foglalkoztat mind az enyém, mind a sajátod.
Elkönyveltél buzeránsnak -és most tekintsünk el a két gyerekemtől, a feleségemtől- majd elkezded hangoztatni, nekem, a vélt buzeránsnak, hogy te mekkora egy hetero vagy.
Hát, kb akkora, mint egy tűzoltó, vagy rendőr, vagy katona, vagy gárdista.
Képzed itt a reakciót ( hu.wikipedia.org/wiki/Elh%C3%A1r%C3%ADt%C3%B3_mechanizmus ), játszod a szupermacsót és engem gyűlölsz, mert az hiszed olyan vagyok, mint amilyen lenni szeretnél.

Sajnállak.
Őszintén!

csakférfi 2014.02.16. 20:22:10

@egysmás: Látom nem érted!
Ugyanolyan raszpista vagy mint a bu.i-k.
Lényegtelen a nemi irányultságom és a tiéd.
Ezt meg ítéletnek hívják rólad.
Mivel a gondolkodásodat megismertem.
A toleranciád a saját elhárító mechanizmusod ami azt a képzetet sugallja magadnak jobb vagy mint én.
Buta vagy és gyenge jellem mert nem vállalod fel a saját undorodat.félelmedet haragodat.Ami jellembéli hiányosságra utal.
Én nem vagyok kö..g.Sem nem b.zi hogy ne tudnám megvédeni holmi melegjogi agymosottól a személyiségem részét alkotó gondolkodást.
Gyűlölöm azokat az embereket akik hazudnak magukról és nem vállalják az érzeteik helyességét.
Ismétlem :hazug vagy.
Ráadásul engem próbálsz beállítani homofóbnak vagy valami általad nem preferált embernek.
Ezért vagy bu.i!
Érted?
Nem én vagyok a rosszfiú hanem, te mivel a toleranciádat önmagad gyengeségeinek elfedésére használod.
Nem vagy olyan amilyen lenni szeretnél.Valaki akit szeretsz így ítél meg.
Ezért tolerálod a "kisebbség" jogait csakhogy jó színben tünj fel magad előtt.
Kicsikém.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2014.02.18. 22:14:42

Mikor lesz már vége a konzervatív hazudozásnak?
süti beállítások módosítása