Már eddig is egyre növekvő adagokban nyelették velünk a magyar olimpiai pályázat promóját, amit egyébként a fene se ért, mert akár szeretjük, akár nem, ezt már eldöntötték helyettünk. Sebaj, a nagy dolgokban, ugye még mindig mi döntünk, az ilyen csip-csup ügyeket nagyvonalúan rábízhatjuk másra. De a hétfői hír, miszerint kilenc "nagykövet" fogja verejtékes munkával tovább tolni a pályázat szekerét, végképp megakadt a torkomon. Önmagában az is megdöbbentő, hogy élsportolók és egyéb tekintélyesnek mondott személyiségek igyekeznek meggyőzni a lakosságot az olimpiarendezés életbevágó fontosságáról. Rendkívül tisztességtelen dolog ugyanis azt a látszatot kelteni, mintha közülük bárki előre látná ennek a kalandnak a végkimenetelét. De miért is ne tennék, ha ez számukra úgysem jár semmiféle személyes kockázattal?
Ha rendkívül rosszindulatúak akarunk lenni, és miért ne lennénk, megkérdezhetnénk, mit kockáztat egy Christopher Mattheisen (a Telekom Nyrt. elnöke), amikor arról beszél, hogy "senki se várja, hogy az olimpia egy 2-3 év alatt megtérülő befektetés, ebben a kérdésben 20-30 éves távlatokban kell gondolkodni". Senki ne képzelje, hogy Mattheisen úr 20-30 éves megtérülésben gondolkodik, ha a saját dolgairól van szó. Azt viszont bizton lehet állítani, hogy a kizárólag a hazai közvélemény megpuhítását szolgáló, egyre intenzívebbé váló médiakampány minden egyes szereplőjének személyes és rövidtávú érdeke fűződik a pályázathoz. Legtöbbjük már akkor is jól járt, ha - adná a jóisten -nem nyernénk.
De kik is ezek az emberek, akik úgy pezsegnek, mint pecatóban a halak beetetés után?
Kezdjük, mondjuk a sportdiplomatákkal. Érdekes állatfaj. Velőtrázó élményem volt egy cirka 3 évvel ezelőtti rádióinterjú Aján Tamással, aki kifejtette, hogy a sportdiplomaták olyan különleges emberek, akik még "szkájpolni" is tudnak, meg "íméleket" küldeni. Szerényen hozzátette még, hogy szerinte az esztergályosok minderre tökéletesen alkalmatlanok. Aztán pedig sebtében elmagyarázta, hogy a befolyásos külföldi támogatóknak közpénzen nyújtott baráti szívességek nem a korrupció kategóriájába tartoznak. Te jóságos Sepp Blatter! Na, ezt már egy esztergályos is csak akkor nyeli le, ha mondjuk Szilágyi Áron szuggeszív tekintete megigézi egy óriásplakátról.
Ha már itt tartunk. Attól, hogy valaki halálian kardozik, vagy kajakozik, már tényleg biztosan tudja azt is, hogy a "Budapest 2024" nem adósság-gödörbe fogja dönteni Magyarországot, hanem éppenséggel felvirágoztatja? Talán valaki elmagyarázhatná nekik, hogy ezt a cuccot eladni a jónépnek némileg nagyobb felelősség, mint a túró rudit. Ha meg valakinek tényleg az a fixa ideája, hogy magyar földre pakolt ötkarikás dobogón akarja látni olimpikonjainkat, azt tudnám tanácsolni, hogy vásároljon olimpiai kötvényeket, mondjuk 20-30 éves futamidővel. Valahogy mindjárt hihetőbb lenne a reklámban szájába adott "Mindent bele!" Ja, hogy nincsenek ilyen kötvények. Naná. Az Államadósság Elleni Alap is megszűnt, mert abba is csak hiszékeny, bepalizott emberkék fizettek. Így viszont az a kellemetlen érzésem támad, hogy a "Mindent bele!" voltaképp egy nekünk szóló üzenet, ami magyarul annyit tesz: "a gatyátokat is értékesiteni fogjuk, ha kell, és a befolyó összeget az olimpiarendezésre fordítjuk".
Azt, hogy vajon a Rogán Anti szomszédja mit gondol a magyar pályázatról, a sokmilliárdos kvóta-referendumos plakátkampány óta, azt gyanítom, kevesen nem találnák ki. Ezt a kasztot ezzel el is intéztük.
Természetesen Orbán Viktor is szeretne Budapesten olimpiát látni. Nem csak azért, mert eredendően játékos alkat. Az olimpiához kapcsolódó beruházás-áradat segítene megtartani az állam mostani csúcsmegrendelő szerepét az úniós források 2020-as elapadása utáni időkre. Mellesleg a paksi atomerőmű bővítésének terve is ezért oly kedves a jelenlegi kormányfőnek. Az állami megrendelések szétosztogatásának joga az egyetlen fegyelmező eszköz, amivel megfékezheti a saját maga által felhízlalt bárókat, hogy önjáróvá ne váljanak, ahogy nemrég Simicska Lajos.
Ahogy a tömegek fokozatosan a "Budapest 2024" kampány mákonyának hatása alá kerülnek(mondják, hogy valami 58% támogatná jelenleg az olimpiarendezést), érezhetően csökken azok száma, akik kritikus, vagy akár csak szkeptikus véleményeknek mernének hangot adni a nyilvánosság előtt. Pedig továbbra sem igényel rendkívüli józanságot belátni: a rendezéstől remélt közvetlen és közvetett haszon finoman szólva sincs jól körülhatárolva, ráadásul az is nagyon bizonytalan. Természetes, hogy ilyen körülmények közt az érzelmi ráhangolás (prosztóbban: fanatizálás, hülyítés) eszközeivel operálnak a rendezést támogatók; máskülönben tiszta fejjel senki nem tolná ködben az autópályán 150-nel. Aki erre rámutat, elkerülhetetlenül a "haszonleső", "felelőtlen", "hazárdőr" jelzőkkel fog illetni befolyásos embereket, amiben ugyan még nagy veszély nem lenne. (Talán valaki emlékszik még Schmitt Pál doktorijára.)
De a maguk elé tartott népszerű és eredményes sportolóinkról merje valaki állítani, hogy megigézte őket a politikusok által birtokolt hatalom és pénz! Na, az megnézheti magát. A "lappangó román diverzáns" lesz a legkevesebb, amit kapni fog.
Kinek van erre szüksége? Úgyhogy, mielőtt agyonhazaárulózna a megvadult tömeg, sietek kijelenteni: Eltökélten támogatom, hogy Magyarország 2024-ben olimpiát rendezzen. Hajrá, mindent bele! Csocsix Olimpix!
