HTML

A Ló Túlsó Oldalán

Lovas nép a magyar. Lóra szálláskor mégis megesik, hogy a földön landol. A LÓ TÚLSÓ OLDALÁN.

Friss topikok

Andorra hangolva

2017.06.13. 22:27 :: fprot

Ama gyászos estén a moziban ültem, és a filmre várva, poénból megjegyeztem a családom jelenlévő tagjai előtt, hogy mekkora égés lenne, ha döntetlennel jönne haza a válogatott Andorrából. Kifelé jövet ránéztem a telefonra, és megdöbbenve láttam, hogy a csapat legmerészebb elképzeléseimet is túlszárnyalta. Az 1-0 után megint mindenki okos, hiszen a magyar férfi már úgy hagyja el anyja méhét, hogy máris ért a futballhoz. Akkor most én is nyomok egy kis okosságot, olyat, amit más talán még nem mondott, még ha ez lehetetlennek tűnik is, így négy nap múltán.
1. A magyar játékosok tavaly se tudtak jobban focizni, mint ma.
2. A válogatott az EB-n szépen belesétált a csapdába. Érzelmileg totálisan kiszolgáltatta magát a szurkolóknak, egész stratégiát építettek fel erre a szimbiotikus kapcsolatra. Most meg pesze jön a sírás, és a szégyenkezés. A szerelemnek hirtelenjében lőttek, helyette itt a veszekedés meg a válás. Na ennyit azokról a felelőtlen, sarlatán pszichológusokról, akik az egekbe magasztalták a csapat tavaly nyári szereplésének kulcsaként emlegetett, gerjesztett érzelmi felpörgésnek a szerves részét képező "vérszerződést" a szurkolók és játékosok közt. Most látszik igazán, milyen hullámvölgyekbe is vezethet ez a megközelítés.
3. Nincs egy válogatottra való magyar focista, akik egy stabil, bármikor előkapható átlagos futballtudással rendelkeznének. Általában pedig ez jelenti a különbséget a profi és az amatőr közt. De nem biztos, hogy erről csak ők tehetnek.
4. Nem a focistára kell haragudni, mert sokat keres. Inkább azoka, akik kifizetik neki. Ő csak elfogadja. Az akadémisták már gyermekkoruktól kezdve fizetést kapnak.
5. A stadionépítés, futballpályák számának gyarapítása nem felesleges dolog. Nem a létesítmény haszontalan, hanem az azokat bitorló "szakemberek".
6. A fociakadémiák pont annyi kiváló képességű sportembert bocsátanak ki, mint ahány egészséges, kötelességtudó és fegyelmezett fiatalembert adott az országnak a sorkatonaság intézménye a Kádár-korszakban. A válasz mindkét esetben közel nulla, de az utóbbi talán kicsit kevesebbe került.
7. Csányi mondta két éve, hogy a hazai utánpótlás olyan edzők kezében van, akik nem rendelkeznek megfelelő pedagógiai képességekkel (= gyereket nem szabadna rájuk bízni). Igaza van, tapló apa nevelésének hatására valóban kevés gyerekből válik hiperművelt filantróp. Akkor most mi legyen?
8. Teljesen mindegy kirúgják-e a Storckot, vagy sem. Akár maradhat is, mert az utódja is csak hazai anyagból dolgozna.
9. Rajtunk csak a tömeges honosítás segíthet. Arra kell csak ügyelni, hogy jövendő dél-amerikai honfitársaink soha ne szerepeljenek a magyar bajnokságban, mert ott még az is elfelejt focizni, aki valaha tudott (Vinicius?) . Nem tudom, lehet, hogy nálunk van valami a levegőben?

csm_teaser-storck-we-create-joy_e63cfd3304.png

Szólj hozzá!

Címkék: futball válogatott MLSZ Csányi Csányi Sándor Dzsudzsák Andorra Bernd Storck

A bejegyzés trackback címe:

https://tulliheg.blog.hu/api/trackback/id/tr7612591623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása